2019. június 13-án immár huszonötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Honvédség Kispályás Labdarúgó Bajnokságát. Az előző évektől eltérően idén - a Bozsik Stadion helyett - a Magyar Futball Akadémia adott otthont a mérkőzéseknek.
A katona footballerek minden évben nagy lelkesedéssel várják a júniust, amikor összemérhetik tudásukat a többi katonai alakulat aranylábú játékosaival. 2019-ben ezt huszonötödik alkalommal tehették meg. A rendezvény az MH Katonai Rendészeti Központ, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület, a Kispest Honvéd valamint a házigazda Magyar Futball Akadémia szervezésében az MFA temesvár utcai sportpályáján zajlott.
A bajnokságot Farkas László, a HOSOSZ elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a csapatokat, balesetmentes és sportszerű játékot kívánt, ezután megkezdődtek a selejtezők. Két kategóriában összesen 24 csapat rúgta a bőrt. A selejtezők folyamán 4 csapatos csoportokban, körmérkőzéses rendszerben az első és második helyezett jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A csoportmérkőzések helyezési sorrendjét a mérkőzéseken megszerzett pontok összege határozta meg. Győzelemért 3 pont, döntetlenért 1 pont, vereség esetén 0 pont járt. A versenykiírás alapján azonos pontszám esetén a mérkőzések gólkülönbsége, az egymás ellen játszott mérkőzés eredménye, az addig elért több győzelem, illetve 3-3 fő hétméteres rúgása, majd pedig az első hiba lehetett a döntő. Az egyenes kieséses szakaszban már csak a hetesek dönthettek a győztes, vagy épp a vesztes sorsáról.
A nagy hőség ellenére remek hangulatban telt a bajnokság, amelynek végén a legjobb kapusnak járó díjat Adorjáni Krisztián őrnagy (MH BHD) és Lukács István őrvezető (MH AA) vehette át Bartha Lászlótól, az MH KRK törzsfőnökétől, 2019. gólkirályai pedig Gulyás Kornél őrmester (MHP Székesfehérvár) és Török András honvéd altiszt jelölt (MH AA) lettek. A kiemelt csoportban a Tábornoki Kar csapata állt a dobogó legfelső fokára, míg a vándorkupának egy évre a 86. Szolnok Helikopter Bázis ad otthont.